Hírek‎

Debreceni Bor- és Jazznapok

By 2019-08-05 No Comments
Debrecen

80 borászat, 45 koncert és több mint 220 jazzmuzsikus

Hazai borászatok, különböző koncertek, jazzmozi és kézműves vásár is várta a nagyerdei Békás tó partján a Debreceni Bor- és Jazznapok látogatóit. A 48. Bor és Jazznapok a hazai gasztrokulturális rendezvények élvonalát képviseli.

“Gasztrojazz Jamboree”

Erdei környezetben, zenei aláfestéssel ízlelték a borokat a látogatók. A Békás-tó környékén minden korosztály talált érdekes programot. Idén is változatos programmal készültek a szervezők: a filmkedvelők jazzmozira ülhettek be, a kézműves vásár pedig a kicsiket és nagyokat is egyaránt vonzotta.

Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere, Széles Diána “jó párosítás”-nak nevezte a jazzt és a bort, ezen kívül pedig kiemelte, hogy a fesztivál iránt évről évre nő az érdeklődés. Mint mondta, a zene és a bor nyelvfüggetlen, így a fesztivál egyre népszerűbb a külföldiek körében is.

“1972-ben rendezék meg az első debreceni jazznapokat, ez idei volt a 48. alkalom. Ez az ország leghosszabb, évről évre megrendezett gasztrojazz jamboree-ja” – tette hozzá Tóth Ernő programigazgató.

Bor Dóm

17 borvidék nyolcvan borászatának termékét lehetett megkóstolni, az úgynevezett Bor Dómban pedig különleges borkóstolón lehetett részt venni.

“Ez tényleg a bornapok dómja, mert hat kiváló pincészetnek a borait tudjuk megkóstolni exkluzív körülmények között” – mondta el Kovács Pál borszakíró.

Heit Lóránd érmelléki borász régen dédelgetett álma is valóra vált: a bornapok keretében most első alkalommal a “Kárpát-haza természethű borkészítői” is bemutatkoztak a Nagyerdőben.

Leave a Reply